ANNA ÉS A KIRÁLY
Tisztelettel köszöntöm kedves Vendégeinket a mai estén a Genesius Színjátszókör nevében!
Sziám, 1862: a világtól elzárt egzotikus királyság uralkodója reformokról álmodik. Hogy trónörökösei európai nevelésben részesüljenek, palotájába hív egy nemrég megözvegyült angol tanárnőt. A tanárnő megérkezik, és minden másképp alakul, mint ahogy a király tervezte. Érkezésével egy parancsoláshoz szokott, makacs férfi és egy elveihez, valamint saját világához szigorúan ragaszkodó nő összecsapása veszi kezdetét.
Anna eleinte nem bírt szakítani a hazájából hozott, Nyugat és Kelet szembenállását hirdető előítéleteivel, s ennek jegyében magát a királyt is civilizálatlannak tartotta. Hamar kiderült, hogy az uralkodó is hasonlóképpen a saját előítéleteinek foglya, megvan a maga véleménye a Nyugatról, kiváltképpen erről a szemtelen angol nőről. Ám idővel mind közelebb kerültek egymáshoz, s Anna felismerte, hogy Mongkut egy nagy álmot dédelget: Sziámot a modern világ nemzetei közé akarja vezetni. A király pedig észrevette, hogy ez a nem mindennapi nő nemcsak rá és családjára gyakorolt különös hatást, hanem országára is.
Kedves történet: két ember és két kultúra hol kemény ütközése, hol megindítóan nemes emberi találkozása.
Elgondolkodtató történet: milyen előítéletekkel is kellett megküzdeniük Xavéri szent Ferencéknek 300 évvel a fenti történet előtt. De egyben megmutatja a szent bölcsességét is, aki rájött, hogy a magas kultúrájú Japánban az ottani hagyományra kell építeni a keresztény tanítást – bár ezt kevésbé széles látókörű európaiak soha nem értették meg.
Megszívlelendő történet: hiszen minden ember más egyéniség, akihez nekem is meg kell találnom az utat – magamat nem feladva, egyben a másikat tisztelettel elfogadva.
A csoport örömmel készült, hogy Önök elé lépjen ezzel a darabbal.
Kívánom, hogy a másikra figyelő szeretet, amivel a próbák során elfogadták egymás esetlegességeit, Önökre is kiáradjon!
Ezzel kívánok kedves Mindannyiuknak szép estét és tartalmas szórakozást!
Albert Atya
A Genesius Színjátszó Kör
Kapcsolódó linkek:
www.evangelium365.hu
www.gyor.egyhazmegye.hu
www.bences.hu