Nagyböjt - Keresztelő Szent János Plébánia

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Nagyböjt

Hírek > Aktuális
                                               





"És az Ige testté lőn és miköztünk lakozék"
                  (Gondolatok Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
                                                 utáni reggelen)
    





2020 évvel ezelőtt kezdődött. Gábor angyalt az Isten elküldte, hogy vigye hírül a Gyermek születését. „Legyen nekem a Te igéd szerint” – mondta Mária. Ezzel a LEGYEN-nel kezdetét vette az üdvözítés isteni módja, az isteni természet láthatóvá válása.
Az üdvösségnek és az üdvözítésnek ez az isteni módja az ember számára felfoghatatlan. Az Emberre bízta „választott Fiát” – de az ember nem ismerte fel, hogy milyen mérhetetlen és felbecsülhetetlen ajándékot kapott. A merev emberi szívek nem hittek a prófétálásnak, a pusztába kiáltó szónak, az angyali üzenetnek. Az isteni Szeretet nem törte fel kőszívüket.

Az ember csak úgy önmagában, alkalmatlan és képtelen felismerni az igazságot. „Senki nem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza” – mondta jézus (Jn 6,44). Az Atya    mindenkit hív, legalább egyszer. Az ember ellenáll. Isten vár és várja a tékozló fiúk hazatérését. Isten maga az irgalom. Ha nem így lenne, mi várna az emberre, aki a „Szeretett Fiút” a Golgotára küldte és küldi ma is?

Két hét múlva Nagypéntek lesz. Jézus látta előre és tudta, hogy az Atya akaratát teljesítve, az ember megváltásáért mekkora árat kell fizetnie. A Golgotához vezető út, mint Isten minden útja az IRGALOM. Ha nem így lenne, mi adna nekünk reményt? Mi világosítaná meg töredékes látásunkat? Mi adna reményt az újrakezdésekhez minden nap? Mitől tudnánk törekedni a SZERETET-re?

Mitől tudnánk járni a saját golgotánk állomásait?

Jézust halálra ítélik – ezren és ezren harsogják az ítéletet. Mi ítélünk és Ő megbocsát. Mi azt is bántjuk, aki jó hozzánk. Hogyan bocsátunk meg ellenfeleinknek?

Jézus a kereszttel terhelve elindul – a kereszt a szenvedés. Mi az én keresztem? Most a csend napjaiban, letéve a világ zaját és csábításait, megértem-e, hogy mire a szenvedés. Meglátom-e, hogy a szenvedésben sem vagyok egyedül. Elfogadom-e, hogy szenvedés nélkül nem tudnám, mi a szeretet?

Jézus először esik el a kereszttel – miértünk az Isten Fia hullott a porba. Mert utánunk járt, bennünket keresett. Megingott, de felkelt, hogy az ember megérezze a szeretetet. Uram, értem is jöttél, hiszen én is elkóboroltam, mint a példabeszéd báránya.

Jézus találkozik anyjával – az anyák szívét hány tőr járja át. Az anyák nem menekülnek el gyermekeik sorsa elől, végig kísérik útjukat a születéstől. Az anyák követik a Szűzanya példáját, kitartanak az Atya akaratában, ahogy Jézustól látták. Az Irgalom Anyjára gondolva csak sűrű könnyhullatással imádkozhatjuk a fájdalmas olvasót: Mária, a Fiad értünk vérrel verejtékezett. Mária a Fiadat megostoroztuk, tövissel koronáztuk. A keresztet mi tettük a vállára és mi feszítettük keresztre. Mégis így imádkozunk Hozzád: Irgalom Anyja légy közben járónk, szólj értünk Szentfiadnál, mutass be minket Szentfiadnak, csak egy szót szólj értünk és megmenekül a világ.

Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszthordozásban – Most van az az idő, amikor elég a technikából, a világ zajából, a megfeszített munkából, a tudomány nem kívánt eredményeiből, ami az embernek nem javát, de pusztulását hozhatja. Elég!  A kereszt hordozásban segíts! A szeretet és az áldozat váltja meg a világot!

Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak – A sötétség órájában mi ad erőt? Mi ad erőt, hogy maradjak és ne meneküljek? Tudok-e adni valamit, amivel letörlöm a könnyeket, enyhítek a fájdalmakon? Ki tudok-e lépni önmagam önző világából és részvéttel, együttérzéssel tudok-e segíteni? Feltételt sem szabva, ajándékot sem várva? Veronika az egyetlen, aki Jézus jelét kapja ajándékul, a szenvedő arcot látva, mi is könnyeinkkel öntöznénk azt a kendőt.

Jézus másodszor esik el a kereszttel – Az Isten összetörve az út porában fekszik a lábaink előtt. Igy imádkozzuk a cursilloban. Hányszor taszítunk másokat a földre? Hányszor rogyunk le mi mások közönye, rágalma, bántása, szeretetlensége, talán kegyetlensége miatt, a porba? Előttünk azonban az Isten, aki felkel, megmutatva, hogy túl kell lépni a fájdalmakon, az elhagyottságon, a megalázáson és folytatni kell az utat.

Jézus a jeruzsálemi asszonyokkal találkozik – „Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok!” (Lk 23,28) Ma mi vagyunk a jeruzsálemi asszonyok – sírunk és bánjuk bűneiket. A gyermekeink bűneit is.

Jézus harmadszor esik el a kereszttel – ne mond soha, hogy nem bírod tovább, és elég. Be kell fejezni az utad, el kell végezni a küldetést, amiért a Földre születtél. Az Atyának veled is terve van, ki van jelölve az utad, amin végig kell menni. Azért állítottak oda, hogy elvégezd, amit más nem végezhet el helyetted. Felállsz és folytatod, mert tudod, hogy nem vagy egyedül.

Jézust megfosztják ruháitól – és a kereszt tövében sorsot vetnek rá. Mindenét odaadta értünk. Mi mit adunk oda? Mi mindenhez ragaszkodunk – a világ dolgaiból, feleslegesen. Értelmetlen dolgokért törjük magunkat. A test dolgaihoz ragaszkodunk, de őrizzük-e lelkünk fehérségét, sértetlenségét, szabadságát?

Keresztre feszítés – az átszegezett lábak velünk rótták a föld porát, fáradtan mentek teljesíteni a küldetést. A kezek áldást adtak. Most kitárva készek, hogy magukhoz vonzzák a „mindeneket”. A kereszt a győzelem. A kegyelem győzelme. A keresztfa körül a kiválasztottak álltak: Mária, a kegyelemmel teljes, Kleofás felesége, aki szolgálta Jézust, Magdolna, kinek sokat bocsátottak meg, János a szeretett tanítvány. És mi? A keresztfa árnyékában a mindennapi bűnbánataikért méltók lehetünk a kegyelemre, mint a jobb lator.

Jézus meghal a kereszten - csend. Beteljesedett.

Jézus Mária ölében – A betlehemi barlang csendjében a kisded Mária karjában nyugodott. Jézus testét leveszik a keresztről – Mária ölébe. A boldog ölelés helyébe az ölelés fájdalma hasít. Mert közben mi Barabást akartuk! Vakok voltunk és nem ismertük fel, hogy „Velünk az Isten!”  

Jézust eltemetik – egyedül nyugszik az Isten, aki azért jött, hogy megváltson minket. A legnagyobb szeretetet adta nekünk – az életét áldozta értünk. Mit adhatok én? Imádkozom, és kérek. Hiszen mindent Tőle kaptunk. Mit adhatok én? Csak magamat, az erőtlenségemet, a gyengeségemet, a kishitűségemet, testemet és lelkemet, egész valómat, minden napomat.

És a hitemet a 15. állomásban!  

Imádunk téged, Urunk és áldunk téged, mert Szentkereszted által megváltottad a világot!

PK

 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz