Obláció megújítás - Keresztelő Szent János Plébánia

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Obláció megújítás

Archívum > 2018-as galériák

2018.03.08-án Pannonhalmán, a Bencés Oblátusközösség Pannonhalmi  Dékániájának jelenlévő tagjai, az esti zsolozsmát követően megújították  oblációjukat.
Győrszentiváni egyházközségünkből, a jelenlévő, Lillik  Mária Zsófia oblátus testvér újította meg oblációját.

 
A Testvérek a Keresztkútnál, közösen imádkozva erősítették meg ígéretüket, az obláció megújításának liturgiájában:
 
"Oblációnkat megújítva felajánljuk magunkat a hűséges és szerető  Istenünknek és a Boldogságos Szűz Máriának.
Megígérjük, hogy a  pannonhalmi Szent Márton Monostorral közösségben Szent Benedek atyánk  Regulájának szellemében az evangélium vezetése szerint élünk, és  Krisztusnak semmit elébe nem teszünk.
 
Fogadj el engem, Istenem, szent igéd szerint, hogy Neked éljek, és  ne szégyeníts meg engem, mert tebenned bíztam, Uram.
Dicsőség az  Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben, most és  mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen."

 
Felemelő érzés volt számomra, hogy jelöltként részese lehettem  a szertartásnak.
Szívből kívánom, hogy Isten áldása kísérje az Oblátus  Testvérek további szolgálatát!
 
 
Testvéri szeretettel: Zvezdovics Ildikó

Fotók: Zvezdovics Ildikó
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz