Maurus atya vasmiséje nálunk
Hírek > Aktuális
Március 29-én a Tihanyi Bencés Apátság jubileumi szentmisét ünnepelt.
Nyiredy Maurus atya vasmiséjét ünnepelték - vagyis pappá szentelésének 65. évfordulóját.
Egy héttel később, április 6-án, vasárnap a 10.30.-as szentmisét Maurus atya mutatta be itt, Győrszentivánban vasmisés
áldásában részesülhettünk. A mise után kötetlenül beszélgethettünk atyával.
Maurus atya 10 és fél éven keresztül volt plébános Győrszentivánban, 2006. augusztusától Budapestre, majd később Tihanyba
nevezték ki. Ittléte alatt nagyon sok jó dolgot indított el, hozott létre. A hitélet megerősödött, imacsoportok alakultak, négy
Szentlélek és egy Cursillo csoport működött. A plébánián bizonyos rendszerességgel volt irodalmi teadélután, amikor
meghatározott témájú versekkel készültek a résztvevők. Maurus atya ötlete nyomán született meg a Genesius Színjátszó Kör,
ami egyetlen előadás (Szakonyi Károly: Adáshiba) bemutatását célozta meg, majd ezután 20 évig működött.
Sok zarándokút szerveződött ebben az időben, sok karizmatikus eseményen vettünk részt.
Prédikációi ugyancsak megdolgoztatták az agyunkat, gondolatain, felvetésein egész héten lehetett tovább töprengeni.
Akik a templomban és a plébánián rendszeresen megfordultak, akik kapcsolatba kerültek Vele,
azok számára meghatározó az a 10 év, amit együtt tölthettünk (valaki így fogalmazott: a plébánia aranykora).
Jó egészséget, Isten áldását kérjük Maurus atya életére, munkájára, szeretnénk még a rubinmiséjéről is írni.
Szamosi Béláné, Ági