Interjú - Keresztelő Szent János Plébánia

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Interjú

Hírek > Aktuális


A családi közös énekléstől a Párizsi Notre Dame-ig...
- avagy hogyan lesz valakiből orgonaművész?


Interjú Giczi Balázzsal

    
- Balázs, kezdjük egy kicsit régebben, először is azt szeretném kérdezni, hogyan kerültél te kapcsolatba a komolyzenével? Én kisgyermek korod óta ismerlek és tudom, hogy azóta foglalkoztat téged a zene. Hogy jött ez, miért pont a komolyzene?

- Ezt igazából nem tudom megmondani, az áll hozzám legközelebb, az érdekel a legjobban, abban van a legtöbb történés. A mai zenék is lehetnek érdekesek, azoknak is megvannak a szépségei, de a komolyzenét szeretem.  
 Az egész ott kezdődött, hogy amikor anya terhes volt velem, nagyon sokat énekelt nekem, és mindig zenét hallgattunk. Talán már innen jött a zene szeretete.  
 A családomban senki sem hivatásos zenész, apa tud furulyán, tangóharmonikán játszani, énekelni. Állítólag egyik dédapám tudott nagyon jól tangóharmonikázni, csak amikor az orosz megszállás volt, az oroszok elvitték a hangszerét, és nem volt lehetőségük arra, hogy újat vegyenek. Apának van zenei tehetsége, de az ő szüleinek sem volt lehetőségük, hogy taníttassák, amikor gyerek volt.  
 A nagyszüleim Örkényben laktak, onnan költöztek ide, az innen olyan két órás autóút. Minden hétvégén vagy kéthetente jártunk hozzájuk, és apával végig énekeltünk, oda és vissza. Még három éves sem voltam, mikor több mint ötven éneket tudtam.


- Értem, akkor itt gyökerezik a zene szeretete benned. De miért épp az orgona? Hogyan jött az, hogy te orgonálni tanulj? Annyi sok más hangszer van, nem egy tipikus egyébként, én kevés gyereket hallottam, aki azt mondta, hogy ő orgonista szeretne lenni, amikor megnő. Benned hogyan alakult ki ez az orgona iránti érdeklődés?

- Nagyon sok hangszert kipróbáltam, több hangszeren tudok játszani.
 Általános iskolás kiselsősként, a zeneiskolai beiratkozáskor - akkoriban került ki ide, Győrszentivánra a Liszt zeneiskola kihelyezett tagozata - lehetett választani, hogy hegedű, fuvola vagy zongora. Nekem valamiért a billentyűs hangszerek tetszettek a legjobban, így elkezdtem zongorázni.  
 Az orgona meg a templomból ered, ott találkoztam vele először. Nem is tudtam, hogy mi az az orgona, amíg nem kezdtem el hittanra és vasárnaponként szüleimmel rendszeresen templomba járni, majd ministrálni. Sokáig csak nézegettem, hogy milyen szép, hogy milyen érdekes csövek állnak a kórus tetején, míg egyszer felmentem az akkori kántorhoz, Fülöp Ferenchez és megkértem, mutassa meg, illetve hadd próbáljam ki. Még zongorából is csak elsős-másodikos lehettem, így csak két ujjal elnyomogattam valamit, de nagyon tetszett a hangja, meg az, hogy kapcsolgatni lehet a különböző hangszíneket, és van pedálja is, teljesen a hatása alá kerültem. Innen kezdődött. Fülöp Feri elkezdett tanítani, és több évig nála tanultam. Az akkori szolfézs tanárom férje a Konziban tanított, őáltala kerültem kapcsolatba komolyabban az orgonával, az orgonatanulással már kimondottan orgona-tanároknál.


    


- Akkor innen már egyenes út vezetett az orgonaművészség felé? Hogyan lesz valakiből orgonaművész?

- Az út onnan nézve egyenes volt, hogy mindig is ezt akartam csinálni és folyamatosan haladtam előre, de mellette még több hangszert kipróbáltam. Először zongorával kezdtem, azt hat évig tanultam, erre épült az orgonálás. Közben fuvoláztam hat évig, majd harsonát tanultam szintén hat évig.  
 A zongorát még az orgonával párhuzamosan is kellett tanulni. Az is billentyűs hangszer, csak másképp kell kezelni, mégis azon ki lehet gyakorolni azokat a dolgokat, amik az orgonánál hasznosak lesznek.  
 Ugyanilyen billentyűs hangszer a csembaló, csak az nem kalapácsos, mint a zongora, ott is húrok vannak, de ott pengetők szólaltatják meg azokat. Ez is nagyon közel áll az orgonához, még inkább, mint a zongora, ezért ezt is elkezdtem és még most is tanulom. Ez a kettő, az orgona meg a csembaló, kapcsolódnak legszorosabban egymáshoz.  


- A fúvós hangszerek most pihennek?

- Igen, azok most pihennek. A fúvós hangszerekkel az a baj, hogy ha nem gyakorolja folyamatosan az ember, akkor azt nem tudja szépen megszólaltatni. Az orgonánál más a helyzet, hogyha épp egy nap nincs időm gyakorolni vagy olyan zsúfolt hetem van, amikor csak kevesebbszer jutok el a templomba, attól még nem felejtek el orgonálni. A fúvós hangszereknél viszont a szájtartás, a szájnak az „edzettsége” nagyon lényeges. Az már egy nap után is hallatszódik, hogyha egy napot kihagyott az ember. Van egy úgynevezett „edzésterv”, hogy hogyan kell napról napra gyakorolni. Először légzőgyakorlatokat kell végezni, hogy a légvezetés meglegyen. Aztán következik a befújás, ahol alapvető fújásokat, kisebb gyakorlatokat kell másfél órán keresztül végezni, hogy az embernek aznapra bemelegedjen a szája. Nagyon rossz volt, mikor mondjuk elvégeztem a bemelegítést reggel, délben hazajöttem nagyon fáradtan és aludtam fél órát, akkor az egész ’elszállt’ és az esti zenekari próbára lehetett elölről kezdeni. A fúvós hangszerekre nagyon sok idő kell, ami mostanában nem volt, hiszen az orgonatanulással foglalkoztam komolyan.

          
- Elcsíptem egy fél mondatodat, nevezetesen, hogy „ha nem gyakorolsz minden nap...” Ebből arra következtetek, hogy minden nap gyakorolsz, a kivételes alkalmakat nem számítva. Ez mit jelent, tényleg minden nap mész? Akkor mennyit játszol, mennyit gyarkolsz egy-egy alkalommal?

- Amíg a Zeneakadémián tanultam, addig tényleg szinte minden nap, akár naponta többször is gyakoroltam. Mostanában annyit gyakorlok, amennyit az időm enged, amennyit a darab igényel. Tavaly év végén volt egy koncertem a Szentlélek templomban, Győrben, ahol egy komplett Widor szimfóniát játszottam el. Akkor volt olyan, hogy éjszaka végig gyakoroltam. Odamentem az esti mise után, hétre, nyolcra és reggel hétkor jöttem haza, majd indultam az iskolába.  


    


- Lehet bírni a gyakorlást egész éjszaka? Azért ez fárasztó, nyilván.

- Nagyon fárasztó, nem is lehet ezt csinálni állandóan minden nap, de van, amikor szükség van rá. Most, október elején volt a Zeneakadémián is egy koncertem. Az ottani nagyterem annyira foglalt, hogy csak éjszakánként vannak gyakorlóidők. Ketten játszottunk, és meg volt adva, hogy este 11 és reggel nyolc között lehet gyakorolni. Felosztottuk az időt, este 11-től fél négyig én, utána reggelig a másik orgonista gyakorolt. Másik nap ő kezdte, aztán enyém volt a lehetőség reggelig. Ez egy ilyen szakma, hogy éjjel él az ember.  


- A felsőoktatási intézményekben általában megszokottakhoz hasonlóan, amolyan záróvizsgát kell tenni itt, a Zeneakadémián is, gondolom. Hogy kell egy ilyet elképzelni? Itt is húzni kell tételt, vagy meg vannak adva előre a darabok, hogy mit kell megtanulni? Milyen módon kellett számot adni a tudásodról?

- A záróvizsgának két része van, az úgynevezett dipolomakoncert, ahol darabokat kell eljátszani, és egy szóbeli komplex záróvizsga.  
 Ha nem lett volna épp vírushelyzet, akkor egy másfél órás koncertet kellett volna adnom. A zenetörténet minden korából, stílusából kell válogatni. Vannak bizonyos profilok: van, akihez a német romantika áll közelebb, van, akihez a francia és van, akihez a barokk zene. Ebből lehet túlsúlyozni, de azért valamit minden kategóriából kell játszani, az egészen régi- és a kortárs zenéből is.  
 Az is nagyban meghatároz egy ilyen diplomakoncertet, hogy például a Zeneakadémia nagytermében nagy romantikus orgona van, azon a barokk darabokat csak kis hamisításokkal lehet eljátszani. Meg lehet próbálni ugyanazt a hangzást előállítani, amit egy barokk darab igényel, de azért az mégsem lesz ugyanolyan.
    
 A szóbeli komplex záróvizsgán elméletben kell számot adni azokról a darabokról, amiket én választottam a koncertre: a kotta alapján zeneileg elemezni a darabokat, ismertetni a történelmi hátterüket, a keletkezés körülményeit, a szerző életrajzát...  
 A diplomakoncertemet sajnos a tavaszi vírushelyzet miatt nem lehetett megtartani, a másfél órás nagy koncert helyett fél órát kellett beküldeni videófelvételen. A Szentlélek templomban vettük fel egy töredékét annak a műsornak, amit eredetileg összeállítottam.  
 Örülök, hogy most, legalább utólag sikerült megtartani a Zeneakadémián ezt a koncertet a diplomakoncert pótlására.  


- A különböző korok, különböző stílusok kapcsán azt szeretném megkérdezni, hogy van-e esetleg kedvenc zenetörténeti korszakod, amiből szívesen játszol, illetve van-e kedvenc szerződ, akinek a darabjait különösen kedveled?

- Érdekes kérdés. Azt mondanám, hogy mindegyiket szeretem. Egyszer mondjuk, a német barokkhoz van kedvem és akkor Bachot játszom, meg Krebset és az ottani zeneszerzőket. Aztán pl. a francia romantikát választom, mert esetleg rég játszottam már, vagy épp ott találok valami jó darabot, amit lenne kedvem megtanulni, akkor meg azt játszom.


    


- Kicsit akkor hangulat kérdése is, hogy éppen mihez van kedved.

- Eddig az elvárások is meghatározták, hogy mit kell megtanulnom, mit ad a tanárom. Ezért egy kicsit vártam is, hogy kikerüljek végre a tanulásból, hogy azt játszhassam, amit akarok. A tanárom azt mondta: - Balázs, majd eljön az az idő, amikor azt játszhat, amit akar, most azt kell játszani, amit feladnak.  
 A másik meghatározója a darabok kiválasztásának az orgona. Ha készülök egy koncertre, akkor az adott orgona profilja meghatározza, hogy milyen művekből válogathatok, például egy barokk orgonán barokk darabokból készülök.  


- Azt lehet-e tudni, hogy mit hallunk tőled október 31-én este a Keresztelő Szent János templomban?

- Ezt még nem tudnám megmondani, a végleges műsor még nem állt össze. Elképzelésem van, megvan az időkeret 45-50 perc, még összeválogatom, ami abba belefér. Anya és a barátnőm szokták meghallgatni a műsortervet, és elmondják véleményüket, hogy ez már túl ’elvetemült’, valami dallamosabb darabot játszak, vagy, hogy ez túl hosszú, túl tömény, ez jó, ez szép… így együtt állítjuk össze a műsort. Ők külső füllel tudják hallgatni, hogy a hallgatóságnak majd tetszik-e, a közönséget leköti-e, így szoktunk megvívni egymással.  
- Visszatérve a kedvenc zeneszerzőmre, a francia romantikában nagyon szeretem Widort. Ő egy párizsi orgonaművész volt a Saint-Sulpice templomban, inkább csak orgonista körökben ismert. Tavaly eljutottunk Párizsba az orgona tanszakkal, és az ő orgonáját is kipróbálhattuk. Ez egyébként a legnagyobb francia romantikus orgona, amin ezek a darabok, ez a stílus jól szól, úgyhogy nagyon nagy élmény volt. Ugyanekkor játszhattam a párizsi Notre-Dame-ban is, egy hónappal korábban, mielőtt leégett.

- Mondhatni soha vissza nem térő lehetőség...

- Vagy nagyon sokára visszatérő...


Balázs, köszönöm szépen a beszélgetést,
még egyszer gratulálok az orgonaművész diplomádhoz
és sok sikert kívánok a jövő szombati koncerthez!


Az interjút és a fotókat készítette: Kis István Péter


 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz