Lelkigyakorlat
Hírek > Aktuális
„ Felkelek, és Atyámhoz megyek…”
Advent második hétvégéjét Szombathelyen töltöttük négyen lelkigyakorlaton, melynek címe: Isten ölelése életünk eseményeiben.
A lelki vezető Juhos Ferenc atya volt, akinek mély és őszinte tanúságtétele sokunk számára tette hitelessé, igazivá a teljes hétvégét. Megerősítést kaptunk abban, hogy Isten életünk minden – jó és rossz – eseményében, és a minket körülvevő emberekben folyamatosan jelen van, és átölel bennünket, minden pillanatban. Folyamatosan körülöttünk, bennünk van és végtelenül szeret minket. Benne élünk, mozgunk és vagyunk. Az Ő ölelésében. Minden egyes ember az Ő megismételhetetlen teremtménye, szeretetből alkotva: "Az ember az én hírnevem, dicsőségem, ékességem." Feltétlen szeretettel szeret, felismert és fel nem ismert határainkkal, hibáinkkal együtt.
Ahhoz is útmutatást kaptunk, hogy ezeket az – akár örökölt – határokat, hiányosságainkat felismerjük, testi és lelki traumáinkat feldolgozzuk. Lépésről lépésre vezetett végig bennünket az úton, hogy eljuthassunk a problémák felismerésétől a megbocsátásig. Megbocsátásig családtagjainknak, saját magunknak. Előadásait odaadóan hallgattuk.
Munkáját három Domonkos rendi nővér is segítette. Hangjuk olyan ragyogóan tiszta volt mint a hegyi patakok vize, melyet gitárral és hegedűvel kísértek. Pénteken szentségimádást tartottak, szombaton pedig egy nagyon különleges, személyes hálaadó zsoltárt írtunk vezetésükkel a 136. zsoltár ihletésére. Érdekes és nagyon felemelő érzés volt egy saját ima megalkotása.
A szombati szentmisében, angyalkát is kaptunk egy hároméves szőke kisgyermek személyében. Érkezésekor, letérdelt a szentélyben az Úr előtt, majd a sekrestyébe indult volna, de már sötét volt a gyertyagyújtáshoz, és ettől megijedt és visszaült az édesanyja mellé. De OKÉ atya (Horváth József) aki már hosszú évek óta plébánosa az apró templomnak, bevezetője után kézen fogta a kisembert, elvezette, majd kis idő múlva ministráns ruhában hozta vissza és maga mellé ültette a szentélyben. Az angyalka lábát lóbálva mosolygott ide-oda, megvidámítva a szíveket.
A két nap során mindenkinek volt lehetősége lelki beszélgetésre, szentgyónásra is.
Az estéket mély és őszinte beszélgetésekkel töltöttük, melyek a késő éjszakába nyúltak. Megvallom, néha egy-egy tréfás megjegyzéssel megszakítottam, ha már hosszabban tartott az elgondolkodott hallgatás.
Testünk és lelkünk táplálását végül a kis-csoportos beszélgetéseket felváltó fórummal zártuk, ami azért volt jó, mert körben ülve mindenki látott mindenkit, és mindannyian meg is szólaltunk. Különleges hangulatú utolsó beszélgetés volt, "színes", mert mindannyian mások vagyunk, de mégis valahol EGY mindabban, amit a hétvégén átéltünk. Mert mindenkit másképp szólított meg, mindenkinek mást adott, de ha más-más módon is, csak a köszönet és hála szavai érkeztek mindannyiunktól, akik itt lehettünk ezen a hétvégén.
Ajánlom, hogy aki csak teheti, vegyen részt hasonló alkalmakon, hogy lélekben felüdülve töltse el az ünnepeket.
Mert az adventi várakozás nem egyenlő a semmittevéssel. Elindulunk, haladunk a fénybe, az ünnepbe, a gyermek Jézushoz. De mint minden úton, itt is érdemes néha vissza-visszanézni: Mekkora, milyen utat tettem már meg? Mik voltak, amik akadályoztak vagy félrevezettek a célomtól? Éreztem-e Isten gondviselő szeretetét utam során?
A megtérés, a hit, nem egy édes pillanat, hanem hosszú évek örömeinek, megpróbáltatásainak, kudarcainak, veszteségeinek millió pillanata. Sokszor veszítjük el lelkesedésünket, nyugalmunkat, optimizmusunkat, idealizmusunkat. Mindenki ezer és ezer érzést hordoz magában, néha letehetetlen, roskadozó terheket. Fontos, hogy minden dolgunkat, rosszat és jót, oda tudjuk vinni Atyánkhoz, hogy Jézus Krisztus megváltó fényében megláthassuk mindazt, ami addig rejtve volt.
Nincs olyan messzeség, ahonnan ne lehetne visszatérni, és nincs olyan bűn, amit ne lehetne megbocsátani. Isten megveti a bűnt, de gyengéden öleli magához a bűnös embert. Minden(ki) meg van váltva, Isten szíve nagyobb, mint a világ összes bűne.
Adventben mindenkinek rengeteg feladata van, igyekezzünk ezeket a legnagyobb szeretettel és hittel véghezvinni. Ajándékba pedig azt adjuk Istennek és szeretteinknek egyaránt, ami a legértékesebb kincsünk: Időt! Szeretetben, gyengédségben eltöltött időt.
Áldott, békés karácsonyt mindenkinek!
Angelus Silesius: A kerubi vándor (részlet, Sík Sándor fordítása)
„Nehéz a szeretet. Szeretni nem elég:
Kell, hogy – mint Isten – a szeretet maga légy.
Oly fényben él az Isten, amelyhez nincsen út;
Ki úttá maga nem lesz, láttáig sose jut.
Megállj, hová rohansz? Tebenned van a menny:
Soha meg nem találod az Istent más helyen.
Hogyan lehet, ó, ember, még valamire vágyad,
Ha átölelted Istent s a mindent megtaláltad?"